Kihívások a konyhában

Unatkozni nem fogok, az biztos. 

Attila megrakta a fészket, mire megérkeztünk: kitakaríttatta (muszáj volt szakembereket hívni, mert kriminális állapotok uralkodtak két agglegény után) és szépen berendezte a lakást - a konyhát kivéve, ahol a legminimálisabbra szorítkozott. Ez úgyis az én kedvenc elfoglaltságom.

Ami a takarítókat illeti: nem tudom, hogy nézett ki a kecó előttük, de hogy én utánuk is hosszú napokig fogok takarítani, mire jól tudom érezni magam, az fix.

A konyha meg... szinte nulláról kell kezdeni a felszerelést. Tök jó, csak az a baj, hogy egy csomó olyan dolog nincs itt, amit otthon használtam és szerettem. Mondjuk nokedliszaggató. Vagy ami borzasztóan fáj, mert gondolhattam volna: piros paprika. És ami meghökkentő: kömény. Mármint van kömény, csak büdös. Igen, büdös. Rettenetesen. Aztán a sertéshús, ami csak korlátozottan hozzáférhető. Vagy a petrezselyem és zeller, amit meg nem szeretnek az itteniek, tehát kevés helyen, ritkán és drágán lehet csak hozzájutni...

Hogy fogok én így finomakat főzni?!?