Rakjuk össze

Nagy kár, hogy kiskoromban nem volt legóm vagy egyéb igazán építős játékom. Így aztán hiába a lelkesedés, ha valamit össze kell rakni, nekem semmi nem magától értetődő.

Most például a rácsoságy fogott ki rajtam... És nem tudom, mit rontok el, de hiába tekergetem befelé a csavart az előre fúrt lyukba, ez bizony nem tart. Pedig a jó csavart használom, szerintem...

Azt hiszem, meg kell várnom vele a Mestert :) Apa, siess haza :D

Update: megvan a hiba oka! Külön raktam azt az alkatrészt, ami tartan hívatott a szerkezetet :D

Viszont így sem értem a végére, mert nem férek hozzá a hasamtól és nem tudom felemelni sem - szóval: Apa, siess haza, de már félig kész :)

A tücsök és a hangya

Lehet, hogy tudathasadásos leszek a végére, de most az a terv, hogy elküldöm aludni a Hangyát, és innentől Tücsök leszek, amíg csak megtehetem... Ha már annyian mondják :)

Amúgy is, a Hangya megtette kötelességét:

(Már tényleg csak pár apróság hiányzik a tökéletes felkészültséghez - és elégedettséghez :D)

Mozgás!

Bár nem vagyok egy hiperaktív fajta, azért a mozgás szinte mindig jelen volt a felnőtt éveimben valamilyen formában. Igaz, becsúsztak kisebb szünetek, de akkor legalább a sok séta kompenzálta a mozgáshiányt.

Most viszont nagyon másképp van.

- Mióta nincs társam hozzá, csak egyszer voltam biciklizni. Így nem jó - meg már nem is éreztem biztonságosnak.

- úszni sem szabad már, pedig kifejezetten jó tud lenni a magamfajta anyahajóknak :) persze egy idő után már nagy a fertőzésveszély, lemondtam róla.

- mivel vezetek, nincs sok sétálás sem az életemben. Mert ott az autó, és akkor már egyben elintézek több dolgot, továbbá nagyobb vásárlásokat ejtek meg, bár ritkábban. Elkényelmesedtem, na.

- kismamahastánc: Julcsinak nem jött be, pedig én évekig táncoltam anno. Sajnálom is rendesen, mert kicsit hiányzik, és ez jó alkalom lett volna, hogy átmenetileg visszatérjek... 

- kismamajóga: 7-8hónap jógázás már volt sok éve, az akkor kifejezetten jót tett, remekül éreztem magam az órákon is, de a legjobb az volt benne, ahogy a felpörgött idegrendszeremet lecsillapította... Most sem fizikailag nem kaptam azt, amire számítottam, sem lelkileg. Biztos a babavárással van összefüggésben, de azt hiszem, nem megyek többet. Pedig Babka erre nem volt hisztis, sőt! De nekem kevés volt, pedig gyakorlatilag magánóra lett belőle, hiszen nem volt rajtam kívül senki, csak az oktató.

Na jó, de akkor mit csináljak itt a végén? Mert a sok pihenéstől már fáj a derekam. Rossz a közérzetem. Nyűgös vagyok. Feszül és türelmetlen. Vagy ez ilyenkor már normális?

Míg jobb nem jut eszembe, marad a házimunka, a piacozás, és valószínűleg egy nagytakarítás is, de erre ne fogadjatok nagy tétekben :D

Évértékelő

Mármint az életemben, ugyanis tegnap volt a szülinapom. Ilyenkor szoktam értékelni az előző évet. Most van mit, mert nagyon sűrűre sikerült az eltelt 365nap. Sűrűre, meseszépre, izgalmasra, élménydúsra... Szemezgessünk belőle:

-  tavaly szeptemberben költöztem Attilához. Eleinte tartottam az egésztől, lévén igazából sosem éltem együtt senkivel, tetejében nem volt munkám sem... De bevált :)

- közös sportolás (úszás és biciklizés), séták esténként és kirándulások bármilyen időben

- ősz Kismaroson. A legszebb dolog, a színekkel, hangokkal, illatokkal... Az erdővel, a Dunával, a Börzsönnyel... Kertészkedéssel, kirándulással... Barátokkal és kettesben is.

- új munkahely - ott, ahol Attila dolgozott épp akkor. Ettől is féltem, hiszen innentől 0-24ben leszünk együtt, de nem hogy problémát okozott volna a kapcsolatunkban, cask jobban elmélyítette azzal, hogy megismertük egymás munkabeli oldalát is.

- az első közös karácsony. Azt hiszem, ez volt a legszebb az életemben... Az ajándékvásárlás, a kis titkos különutak az egymásnak szánt meglepikért, a fenyőillat, a közös fadíszítés, sütés-főzés, készülődés... És végre, igazi mesefa alá pakolhattam az ajándékokat, és a fa polyan volt, amilyennek szerettem volna: ezerszínű, gyermekálomba való, gyönyörű :)

- sok őszinte beszégetés, ami lezárta a múltunkat és megalapozta a jövőnket, egy óvatosan puhatolózó kérdés, amire igent mondtam; egy közös terv, ami megvalósulófélben van :)

- egy remek Szilveszter, barátokkal, kirándulással a marosi Nagy sziklához, malacsülttel, társasjátékozással, konfettivel (amiből még most is fel-felbukkan néhány partizán:D)

- elkezdtem vezetni. Nem, nem csak háztartást meg áramot, hanem autót is :) Mostanra teljesen összenőttünk kisJimnyvel, és találtam egy térképet a fejemben :D

- leszoktam a dohányzásról!!! Önként, a közös tervünk érdekében

- és a közös terv: egy kisbaba, aki nagyon-nagyon gyorsam be is jelentkezett hozzánk :) És az első ultrahang, ahol 2pixel villogása mutatta a szívhangot...

- az első közös húsvét, egy kirándulással a "felhők fölé", ahol gyönyörű gyűrűt kaptam :)

- egy munkával kapcsolatos telefon, ami még jobban felforgatta az életünket: Attila állásajánlatot kapott külföldön. Átbeszéltük, kielemeztük és igent mondott rá - ezért is született ez a blog 

- az első anyák napi ajándék: Julcsi aznap mozdult meg először úgy, hogy verge én is éreztem...

- Babka érkezése és a külföldi munka együttes erővel felülírták korábbi terveinket, így aztán májusban gyorsan összeházasodtunk, minden különösebb felhajtás nélkül, elég rendhagyó módon, kevés meghívott társaságában - de ez így volt szép, meg hozzánk és a helyzethez illő :) És életem egyik legszebb napja!

- júniusban Attila elutazott külfölre. Elég sokat sírtam akkoriban, előtte is meg utána is, de belerázódtunk. Nem volt könnyű, főleg azok után, hogy előtte meg folyamatosan együtt voltunk. De kik a jók...? :)

- a remekbe szabott CsajosMaros az internetről letöltött két virtuális barátnőmmel :D

- életem első repülőútja: nászút Dubajban :) Ramadan és alegnagyobb kánikula idején :) De verge együtt voltunk, és verge melefürödtem a tengerbe, és abráztunk, és kirándultunk, és felmentünk a világ tetejére, és annyira szép volt az egész:)

- marosi kertészkedések a családdal, bográcsozások a barátokkal. Kár, hogy a Dunában fürdés idén kimaradt, és a sziklához sem mertem már felmenni...

- első hosszabb utam autóval, egyedül: látogatás Salgótarjánba, Attila nagymamájához. Odafelé minden szuper, hazafeé lerobbant auto, jó fej szerelők, akiknek sajnos nem volt alkatrészük a javításhoz, sírós telefon apukámnak, hazavontatás öcsém és apukám segítségével... :)

- JulcsiBabka folyamatos ficergése, ami az egyik legviccesebb és legmeghatóbb dolog a világon

- az orvosnál tett látogatások, amik mindig elhúzódtak, hiszen a volt munkahelyemre járok terhesgondozásra. És a sztárfotók Julcsiról

- fészekrakó- és hangya-üzemmód: a fagyasztó és a kamra már gyakorlatilag teljesen fel van töltve, én meg imádok konyhatündrkedni és lakberendezni :)

Sűrű volt, na :) És a most induló új évem is annak igérkezik

Night shopping

Most már azért értem, mire jó, hogy van éjjel-nappal nyitva tartó üzlet...

Tegnap Julcsi csak nem bírt magával, mindenhogy kényelmetlen volt, csak akkor nem, ha járkáltam. De a lakás ahhoz kicsi, meg amúgy is, csak a hülye gondolatok erősödnek idehaza... Szóval éjjel 11kor nekiálltam összeírni a bevásárlólistát, majd felkerekedtem, és elindultam egy kis "night shopping"-ra. Nyilván nem néztek hülyének a boltban...

Pompásan bevált: gyerek lenyugodott, bevásárlás elintézve (és nem volt tömeg!!! :D), én is elálmosodtam hajnal fél 1re :)

Azért ebből nem lesz rendszer :)

Benti buli

Délután még azt hittem, megint büntiben vagyok, mert engedtem a csábításnak, és ittam egy kis kólát... Mostanra kiderült, hogy nem amiatt megy a partizás odabent... Okát még nem találtam, de Julcsi szinte folyamatosan ficereg, néha nem is finom úrilányos stílusban.

Ha hozzávesszük azt, hogy rajtam van valami fura feszültség is, akkor adja magát a menetrendszerű aggodalom: csak nehogy most akarjon megszületni!!! Megígértük, hogy megvárjuk apát. Be kellene tartani, és október 1. már olyan közel van...

Beliver

Vannak napok, amikor nem jó. Mármint semmi sem. De úgy igazán semmi. Pedig az embernek valós oka nincs is a panaszra. És mégis...

Ilyenkor kell valami, ami feledteti a rossz kedvet, meg eszembe juttatja, hogy milyen jó nekem... Íme, a legjobb terápia - számomra:

Az milyen már...?

...amikor egy jógaoktató lemondja az aznapi óráját, mert MEGFÁJDULT A DEREKA?!?

Ha nem sajnálnám (személyes érintettség okán, hiszen pont az éjszakai derékfájásom miatt akartam elmenni jógázni), akkor ezen most nagyot kacagnék...

Jobbulást, Laci, és jövő héten megyek, úgyhogy addig gyógyulj meg!

(Na jó, mégis röhögök :D Viszont, mit csinálok este 8ig, hogy így rám szakadt a nagy szabadság?)

(Update: szülőkkel vásárolgatás lett a program. Ami miatt lemaradtam egy utolsó pillanatban beszervezett találkozásról, Laci barátnőmmel. Bocs, másik Laci, jóvá teszem)

Jó idő, rossz idő...

Többek közt az a jó a meleg időben, hogy nincs (annyi) zokni, amit mosás előtt vadászni, utána meg párosítgatni kell.

Viszont az a jó a hűvös időben, hogy töredék annyi a vasalni való holmi... De legalább előkerülhetnek a szép harisnyák :)

Insomnia

Nem az első ilyen periódus az életemben. Most is csak azért fura, mert ekkora pocakot cipelni fárasztó, meg már az agyamat is extrém módon terheli a sokfelé figyelés. Szóval hivatalosan fáradtnak kellene lennem nap végére...

Ezzel szemben ráálltam az 5-6óra alvásokra, tetejében ezek mindig éjfél után kezdődnek csak. Pedig állítólag most kell magam kipihenni, előre az elkövetkezendő évekre. Bizonyára én már arra az időszakra edzek - amilyen stréber fajta vagyok :)

Másik lehetséges ok, hogy a korábbi testmozgásról le vagyok tiltva. Konkrétan lassan már mindenről. Részint az orvos, részint a józan ész, részint a környezetem miatt nincs biciklizés, úszás, túrázás, nincs cipekedés és emelgetés - nincs semmi, ami jól esően elfárasztana. Hogy legyek így álmos? Hiába próbáltam a tévénézést, olvasást - semmi haszna. Még varrni is nekiálltam, az régen bejött (jóna, az a hímzés volt)...

(Tudom, terhestorna... nnna, az az, ami ellen minden sejtem tiltakozik. Viszont kismama jógáról már kértem infót, remélem, mielőbb meg is kapom. Bár erre a 6hétre már...)

Amiről nem szoktunk beszélni

Vannak dolgok, amik jelen vannak a legtöbb ember életében, de jellemzően úgy titkoljuk, hogy csak a legszűkebb kör tudhat róla, ha egyáltalán. Igen, az egészségügyi problémákra gondolok, azon belül is a kínosabb fajtákra. Hiába számít civilizációs okokra visszavezethető népbetegségnek, gyakorlatilag az aranyér tabu. Hát, én ezt most megtöröm. Csak hogy másnak több esze legyen.

Az interneten több helyen is utána lehet olvasni a kialakulásától kezdve a tüneteken át egész a kezelésig, és jó tanácsként a megelőzés lehetőségeit is említik - ebbe nem is mennék bele. Mégis a legtöbben későn kerülünk orvoshoz  problémával. Mert ciki. Mert csak elmúlik magától. Vagy a gyógyszertárban kapható, vény nélküli krémtől - amit olyan ciki kérni, hogy a lakóhelyünktől távolabbi patikába megyünk érte. Miközben esetleg csillagokat látunk a fájdalomtól.

Tavaly ősszel én is így voltam vele. És tényleg rendbe jött viszonylag gyorsan. De tudjuk, hogy ami elromolhat, az el is romlik. A "gyógyulás" csak ideiglenes volt, ahogy erre a júliusi sebészeti szűrővizsgálaton célozgatott is a doki (megjövendölte, hogy legkésőbb szülés után szabni kell). Nem tévedett: a terhesség, az emésztés felborulása és az orkán erejű tüsszentések együtt olyan meglepit szereztek nekem egy átlagosan induló szeptemberi napon, amit nem felejtek el, míg élek. Az, hogy péntek estére szembesültem a problémával, megerősítette bennem, hogy nincs itt különösebb teendő, elég az otthoni arzenált bevetni. Vasárnap már nagyon másképp gondolkodtam róla, de ezzel ügyeletre nem megyek, hétvégén meg nincs más, tűrtem. Viszont hétfőn vadak hajnalán, önként és dalolva, meg persze szülői kísérettel elballagtam a szakrendelésre. A specialista először vizsgálat nélkül oldalba kacagott, hogy terhes vagyok, mit vártam, ez előfordul, ne nyafogjak. Azért csak kértem egy rövid szemlét, mert szerintem nem az a normális állapot, amiben vagyok - vagy a rohadék kismamablogok és oldalak elhallgatják az egyik fontos infót. Doki is hamar más véleményre tért, elküldött más dokikhoz (szakvélemény a szülésztől a terhességemről és a lehetséges kockázatokról, ha hozzám nyúlnának, illetve beutaló még komolyabb szakrendelésre, ha nem kap engedélyt a szülésztől). A kórházi főorvos sem tudott mit kezdeni velem: mivel babát várok (34. hetet tapostam - a gyerek meg engem taposott), nem nyúlnak hozzám. Konzervatív kezelés és pár nap múlva kontroll. Csak a bevállalósaknak ajánlom a jegelést kipróbálni :D

Jelentem, mostanra újra embernek érzem magam: tudok feküdni, állni, menni és ülni is! Viszont koránt sem biztos, hogy szülhetek spontán. Ezt majd a doki dönti el, éles helyzetben.

Pedig de büszke voltam Julcsira, aki már szépen befordult (és most a gyomromat masszírozza a lábacskáival, így evés után... :D)

Már csak azt nem értem, mitől arany?!?

Veszteségek

A neve Feri, mint az apukájának. Fél évvel hamarabb született, mint én. Pár éve megtalálta élete párját, aki Zsuzsa, mint az anyukája. És már 3éves a fiuk. Aki szintén Feri, mint az apukája és a nagypapája.

És múlt héten meghalt... 34 és fél évesen. Az unokatesóm. Tény, hogy ritkán találkoztunk, hiszen Sümegen laktak. Nem volt szoros a kapcsolat, de néha azért üzengettünk egymásnak virtuálisan... Még mindig hihetetlen, hogy egy fiatal ember, apuka és férj, aki valakinek a gyereke, testvére egyszer csak nem kel fel az alvásból... 

Részvétem a családnak...

Ferike, béke poraidra!

Cserbenhagyás

Elég rosszul tudja érinteni az embert, mikor egy váratlan történés miatt oda a bizalom, amit a másik félbe fektetett. Így jártam én is a minap... Jimnyvel.

Életem első igazán hosszú útjára indultam egyedül: Attila nagymamáját látogattam meg, Salgótartjánban. Hetekkel az út előtt megkértem öcsémet, hogy menjen kicsit az autóval, hogy szerinte minden rendben van-e (igen), aznap reggel megtankoltam, megmostam a szemecskéit meg a szélvédőjét, fújattam a kerekébe (épp csak a kipufogóját nem csókoltam meg), és nekivágtunk a nagy kalandnak. Hibátlanul (és két pihenővel) megoldottuk a feladatot, 2óra alatt (ami a rutinosaktól elég rossz szintidő lenne, de nekem elfogadható - főleg a két megállással), mindenki nagy megnyugvására.

A hazaindulást 4re időzítettem, akkor még bőven világosban felérek, és esélyes, hogy nem lesz nagy forgalom abban az irányban, amerre én megyek. 

No, hát ebből az elgondolásból csak a fele jött be: nem volt forgalom. Mondjuk este 8után ez egész normális így...

Merthogy. KisJimny úgy döntött, hogy nem akar velem hazajönni, inkább eldobta a kuplung bowdent, még Salgótarjánon belül. Ezer szerencse, hogy pont ott, ahol, mert biztonságos helyre félre tudtam állni, közel volt a benzinkút, ahol infót tudtam szerezni a szerelőről, és a műhely is kényelmes távolságban volt a lerobbant autóhoz. Eddig a szerencsés része - merthogy bár a problémát pofon egyszerűen (és gyorsan) lehetett volna orvosolni, de nekik nem volt alkatrész, az üzlet már bezárt (fél 5kor mire számítottam vajon?), viszont ha azonnal megrendelik, akkor másnap 2re érkezik, és 3kor már vihetem is az autót. Ez volt az a pont, ahol összeroppant a profizmusom, és sírva hívtam fel apukámat, hogy jöjjön értem. Elég ciki volt, de valahogy le kellett vezetnem a feszültséget terhesen, egyedül egy gyakorlatilag idegen városban, lerobbant autóval és merülő telefonnal (mert persze mióta júliusban lejárt a 2év, és nem akartam új készüléket akciósan, elkezdett ez is vacakolni)...

A srácok jó fejek voltak, maradhattam a műhelyben (mármint beültem Jimnybe), szóltak hozzám néhány jó szót, és azt mondták, ha hamarabb ér a felmentősereg hozzájuk, mint ahogy ők befejeznék az épp aktuálisan bütykölt autót, akkor megcsinálják azt is. Sajnos, ez nem jött be: túl gyorsan szereltek, és apáék sem repülővel jöttek. De ha meg is várják apáékat, ők akkor sem tudtak az autóhoz való alkatrészt keríteni, pedig mindent megtettek az ügy érdekében. De ez csak az után derült ki, hogy a szerelő srácok kitettek a Tesco parkolóban, én kávéztam bent egy órát, és apáék ez után szereltek szintén egy órát.

Este 8kor feladták a reménytelen küzdelmet (Jimnyhez kb 3szor akkora bowden kell, mint a normális autókhoz), így jött a hazavontatás. Nem semmit teljesítettek: Skodri hatalmas pirospontot kapott a teljesítménye miatt (simán felhúzta a gödöllői dombon a nála jóval nehezebb autót), apukám és öcsém meg az összehangolt munka miatt (rövid kötéllel, sötétben, lekapcsolt Jimnyvilágítással zajlott a vontatás, különösebb fennakadás nélkül).

És hogy legyen benne egy kis humor is: épp azon tanakodtunk féltávnál, hogy meg kellene állni egy kis pihenőre, cigire (én nem), pisilésre (én igen), mikor a kanyarban elhagytuk öcsémet... Nem is vettük észre először, csak pár pillanat múlva, ahogy Jimnyvel szomorúan elakadásjelzőzik :D

A kalandot fél 11kor zártuk - és még ki kell találnom, hogy hálálom meg a segítséget az én szuper családomnak. Hiszen nem csak hazavittek, de kerítettek alkatrészt, és be is szerelték másnap - most meg vidáman használom a kisautót. Illetve nem vidáman, mert normális lett a kuplung ereje. Én meg még nem szoktam meg 1 nap alatt, hogy ilyen könnyű :D

Reggeli dühöngő

Alapvetően egy megértő és türelmes ember vagyok - illetve voltam - aki meg tudja magyarázni mások viselkedését, hülyeségeit, figyelmetlenségét. Nnna, ma reggelre átváltoztam valami vérengző vadállattá lélekben, és igen komoly önuralom kellett ahhoz, hogy ne érvényesítsem agresszíven a jogaimat.

Oké, nem én fizetek a parkolóhelyért, de ha már van, és ha már csak én jövök be az irodába, akkor hadd parkoljak már oda, ahol látom az autót az ablakból, és nem kell a világ végéig gyalogolnom, ha bele akarok ülni. Ez ma nem jött össze. Hiába festette le a karbantartó / gondnok a burkolatra a "neálljidebaromállat" jelentésű sárga X - eket néhány hete, valahogy ezt pár ember képtelen értelmezni. Ahogy a hülye ezüst audisnak sem jött össze ma reggel: úgy állt be, hogy még csak véletlenül se lehessen megközelíteni a parkolót. És engem nem érdekel, hogy csak 5percre! Oda semennyi időre sem! Maximum, amíg kiszáll az utasa a kocsiból! Erősen vívódtam, hogy vagy beparkolok elé (viszont akkor a rakodást a saját helyén végző sem tud kiállni), vagy addig lökdösöm az autót, és bőgetem a riasztót, amíg elő nem kerül a tulaj, aztán békésen rákérdezek, mi a fenét képzel, úgy általában...

Aztán letettem a dologról, mert ha ő nem is all oda, akkor is elfoglalta valami bunkó a mi parkolóhelyünket... Pedig ki van írva a cégnév - és ha valaki idevaló lenne, akkor ma nem egyedül ülnék az irodában... Így dühöngve hátrakocsikáztam. Mostanra mondjuk már mindketten elmentek, úgyhogy hiába raktam össze a lecseszős papírokat az ablaktörlő alá, megint nem tudom berakni. Bár, úgysem tanulnak belőle...