Vannak dolgok, amik jelen vannak a legtöbb ember életében, de jellemzően úgy titkoljuk, hogy csak a legszűkebb kör tudhat róla, ha egyáltalán. Igen, az egészségügyi problémákra gondolok, azon belül is a kínosabb fajtákra. Hiába számít civilizációs okokra visszavezethető népbetegségnek, gyakorlatilag az aranyér tabu. Hát, én ezt most megtöröm. Csak hogy másnak több esze legyen.
Az interneten több helyen is utána lehet olvasni a kialakulásától kezdve a tüneteken át egész a kezelésig, és jó tanácsként a megelőzés lehetőségeit is említik - ebbe nem is mennék bele. Mégis a legtöbben későn kerülünk orvoshoz problémával. Mert ciki. Mert csak elmúlik magától. Vagy a gyógyszertárban kapható, vény nélküli krémtől - amit olyan ciki kérni, hogy a lakóhelyünktől távolabbi patikába megyünk érte. Miközben esetleg csillagokat látunk a fájdalomtól.
Tavaly ősszel én is így voltam vele. És tényleg rendbe jött viszonylag gyorsan. De tudjuk, hogy ami elromolhat, az el is romlik. A "gyógyulás" csak ideiglenes volt, ahogy erre a júliusi sebészeti szűrővizsgálaton célozgatott is a doki (megjövendölte, hogy legkésőbb szülés után szabni kell). Nem tévedett: a terhesség, az emésztés felborulása és az orkán erejű tüsszentések együtt olyan meglepit szereztek nekem egy átlagosan induló szeptemberi napon, amit nem felejtek el, míg élek. Az, hogy péntek estére szembesültem a problémával, megerősítette bennem, hogy nincs itt különösebb teendő, elég az otthoni arzenált bevetni. Vasárnap már nagyon másképp gondolkodtam róla, de ezzel ügyeletre nem megyek, hétvégén meg nincs más, tűrtem. Viszont hétfőn vadak hajnalán, önként és dalolva, meg persze szülői kísérettel elballagtam a szakrendelésre. A specialista először vizsgálat nélkül oldalba kacagott, hogy terhes vagyok, mit vártam, ez előfordul, ne nyafogjak. Azért csak kértem egy rövid szemlét, mert szerintem nem az a normális állapot, amiben vagyok - vagy a rohadék kismamablogok és oldalak elhallgatják az egyik fontos infót. Doki is hamar más véleményre tért, elküldött más dokikhoz (szakvélemény a szülésztől a terhességemről és a lehetséges kockázatokról, ha hozzám nyúlnának, illetve beutaló még komolyabb szakrendelésre, ha nem kap engedélyt a szülésztől). A kórházi főorvos sem tudott mit kezdeni velem: mivel babát várok (34. hetet tapostam - a gyerek meg engem taposott), nem nyúlnak hozzám. Konzervatív kezelés és pár nap múlva kontroll. Csak a bevállalósaknak ajánlom a jegelést kipróbálni :D
Jelentem, mostanra újra embernek érzem magam: tudok feküdni, állni, menni és ülni is! Viszont koránt sem biztos, hogy szülhetek spontán. Ezt majd a doki dönti el, éles helyzetben.
Pedig de büszke voltam Julcsira, aki már szépen befordult (és most a gyomromat masszírozza a lábacskáival, így evés után... :D)
Már csak azt nem értem, mitől arany?!?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése