Igazából ráér

Az internetről letöltött virtuális barátnőimmel pár napja rendszeresen szóba kerül, hogy ki mit csinálna szívesen. (mert Lyl munkahelye egyre bizonytalanabb, Szitak pedig lassan olyan mértékben lesz túlterhelt,ami az egészsége rovására megy). Nem csak munka tekintetében, hanem tágabban értelmezve is végiggondoltam, és tanácstalan vagyok... Oké, nem mintha most azonnal döntenem kellene, de lassan 34évesen azért lehetne kicsit konkrétabb jövőképem is.

Szimpatikusnak tűnő opciók:

- itt, ahol most lakunk, minden közel van, amire egy családnak szüksége lehet. Élelmiszerbolt, piac, posta, bank, barkácsbolt, lakásfelszerelés, védőnő, gyerekorvos, felnőtt orvos, szakrendelők, gyógyszertár, optika, óvoda, általános iskola, játszótér, könyvtár, művelődési ház, okmányiroda, jó a közlekedés és parkolni is tudunk...A lakás szépen felújítva (oké, egy picit még lehetne masszírozni, de alapvetően kitűnő), a lépcsőházban teljesen jó fejek a szomszédok (ahogy már írtam is). Ki a fene dobná el ezt a fokú kényelmet? Jó, terasszal még kényelmesebb lenne, de az nem megoldható.

Ha itt maradunk (vagy ide költözünk vissza Dubai után), akkor egészen egyszerűen tudnám szervezni az életet (gondolom én most :D), és mellette könnyebben tudnék visszamenni dolgozni. Vagy alapítanánk egy saját céget, ami szintén célkeresztben van. És ki tudnánk járni Marócára, a kis édenkertünkbe. Nem lenne ellenemre, ha a lányunk ott cseperedne fel.

- egy Bp -hez közeli kertváros, családi házzal és normál méretű kerttel - kb mint a szüleimnél, illetve kicsit nagyobb. Egyfelől megszoktam, másfelől praktikus is lenne, de feltétel a jó elhelyezkedés. 

Nekem már nehézkesebb lenne a munkába állás, Attilának is sokat kellene utaznia - viszont Julcsi sokkal szabadabban nőhetne fel, mint a panelban. Ahogy én is felnőttem: növények, állatok közt (mármint kutya, macska, madarak, egér, béka, denevér, rovarok, hasonlók :D) Viszont Marócát már lehet, hogy nem bírnánk megfelelően gondozni az otthoni kert mellett.

-  Attila nagy álma, Kismaros; talált is egy eladó házat, elérhető áron: a  kisvasút és a patak közelében egy 2szintes családi ház a völgyben, őzikékkel, mókusokkal... Én is imádom, csak kicsit messze van, elszigeteltnek érezném magam. És nem azért, mert a barátaim messze lennének. Nekem mindig messzebb voltak, hiszen fóti lány vagyok, ami nem a világvége, de rossz a közlekedés Budapestre, meg mondjuk akárhova is... Ha lenne autó, amit bármikor használhatok, akkor nyilván mobilabb az ember, és gyorsabban leküzdhető a távolság, de vennénk-e a fáradságot? És minket ki látogatna meg vajon? Biztos ott is lenne pár kedves ismerősöm (meg internet :D), lenne ezer dolgom a ház körül, a család körül, de pénzkereső munkát már nem tudnék végezni (hacsak valami csoda folytán helyben nem találnék valamit, amire egész kicsi az esély), márpedig nagyon szeretnék, mert okkal tanultam egy csomót, meg igényem van a papírmunkára, a rendrakásra, a szellemi terhelésre... 

Viszont zöld és csendes, és természet és nyugalom, közbiztonság és nagyobb szabadság... igazi gyerekparadicsom. És elgondolkodtam. Hogy tudnék-e vidéken élni. Igazi htb lenni, aki csak a gyerekekkel foglalkozik, meg a lakással, a veteményes kerttel, aki befőz, aszal, fagyaszt, szörpöt készít, gyógynövényt szed, esetleg állatot is tart (nyúl, csirke, kacsa vagy liba, kecske), sajtot és joghurtot készít... És nem tudom. Most marhára élveztem, mert nem kötelező, és mert nagyon büszke vagyok arra, hogy az én kezem munkája is benne van a kertben, a termésben, hogy becsomagoltam a nyarat... De meddig élvezném a saját sütésű kenyér illatát és a saját lekvár ízét? És ha becsavarodnék az ingerszegény közegben? Ami igazából nem ingerszegény, csak a megszokotthoz képest más ingerek érnek.

 

Mindegyiknek megvan a jó és rossz oldala. És bár még messze nem vagyunk döntési helyzetben, azért nem lenne rossz, ha körülbelül tudnám, mit szeretnék... mert mindhárom vállalhatónak tűnik.

 

Míg megokosodom, legyen inkább Dubai :D