Kelés hajnal (!) 5kor. Mondjuk sok alvás előtte sem volt,
mindketten forgolódtunk egy ideje... Szokásos kávé, tea, öltözködés, ágyazás - de
ilyen korán (és ilyen lelki állapotban) nem lehet reggelizni, ezt kihagytuk.
Helyette utolsó csomagellenőrzés, még egyszer átvettük, mit hol találok / zárok
el / javíthatok meg. Közben összeölelkezések, sóhajtozások - igen, én sírtam
is. Jóna, nekem most ér (hülyehormonok)! Tetejében az idő is gyalázatos (12 fok,
borult ég és a szél is fújt), ami még lejjebb nyomta a hangulatunkat.
Korán elindultunk a buszhoz, mert hátha - és hamar oda is
értünk,mert Murphy. Kis vásárlás az útra (szendvics, innivaló, újság), mert
hosszú lesz, aztán a kegyetlen búcsúzkodás a busz mellett, a hidegben... de
legalább duplán volt okom odabújni. Vallomások, ígéretek, szomorkodás, bíztatás
- biztos ez a szokásos a hasonló esetekben. Ettől még ócska egy érzés ám. És
mindjárt 7óra, fel kell szállni, kérlek, ne sírj, nem akarok, erőltetem a
mosolyt, de nagyon hamis (pedig nem akartam, hogy ez legyen az utolsó emléke
egy időre)...
Busz elindul, integetés, robotpilóta: reggeli kell, utána
irány a parkoló, pogi betöm, autó indít, gyerünk haza. Az első utam egyedül a
városban. Szinte hibátlan. Pedig azt hittem, félni fogok tőle. Hamar hazaértem,
nincs értelme még elindulni a klinikára, sem dolgozni, legyen házimunka.
Továbbra is robotpilóta. Egész nap. Időpontok rendben, befelé az út rémálom a
dugó miatt (mert persze nem arra mentem, amerre Attila javasolta, így
kikötöttem a belvárosban, csúcsidőben... pfff...), munkaidő jól eltelik,
hatékonyabb voltam, mint előre tippeltem. Sokáig maradtam, mert nem akartam
újra dugót, így az egyszerű, ám csúf útvonalon remek időt futottam.
Összesítésben eddig 2hívás és 2üzenet Attilától
(átszállásokkor, megérkezéskor), az út elfogadható volt, meleg van kint (ahogy
tippelek, duplája az itteni hőmérsékletnek), nagyjából minden rendben. Kíváncsi
vagyok, mikor találja meg a bőröndjébe rejtett kis meglepetéseket :) Én közben
felélesztettem a skype-ot, mint kommunikációs csatornát, összeraktam a blogot,
leveleztem a csajokkal, olvastam a bulvárnetet - bármit, csak "ne legyek
egyedül"...
Az első estétől és az első reggeltől nagyon félek. Utána
biztos könnyebb lesz, mindent meg lehet szokni, ráadásul ez csak 3hónap (vegyük
úgy, hogy életemben utoljára vagyok "szabadságon" a családi
kötelezettségektől), és annyi dolgot terveztem, hogy nem lesz időm
szomorkodni... Persze, Attila borzasztóan fog hiányozni, de megígértük egymásnak,
hogy hősök leszünk. Nekem könnyebb: itt van Babka, aki épp most is szórakoztat
:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése