4kerekű

Már 2napja vezetek. Egyedül. Budapesten. A magam részéről ez határtalan örömmel és büszkeséggel tölt el - és ezt az élményt sem biztos, hogy átélhettem volna, ha nem borítja fel a jól megszokott kis életünket ez a forgószél. (Szóval köszi :D)

2napja nem utas vagyok, nem biciklit tekerek és nem is tömegközlekedem. Még nem vagyok meggyőzve arról, hogy ez a legjobb módja az utazásnak, de alakul. Összehasonlítva a korábbi opciókkal, a vezetés egy csomó új élményt és tapasztalatot ad. Például:

- találtam a fejemben egy térképet :) Kicsit elnagyolt ugyan, meg halvány is, de létezik. Belső iránytű is. Ezeknek köszönhetően úgy tudok eljutni A-ból B-be, hogy bár elsőre csak ködös elképzeléseim vannak, mégis sikerül célba érnem, értékelhető szintidőn belül, a forgalmi viszonyoknak kb. megfelelően. (Jóna, az Útvonaltervező is segített ma egy kicsit)

- koncentráció, káromkodási készség és önuralom fejlesztő hatása kimagasló. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék: olyan sok mindenre kell figyelni, hogy simán elfáradok tőle, és bár felmérgelnek a "Hülyeautósok", a "Hülyebiciklisek" és a "Hülyegyalogosok", de mégsem alkalmazom a vendettát (vélt vagy valós) sérelmeim megtorlásaként (azért a mai biciklis közel járt egy beszóláshoz, de akadt nálam bátrabb... persze, ők ketten voltak és fiúk :D).

- a Tébetű a hátsó szélvédőn igenis biztonságérzetet ad, és nem ciki dolog :D Még ha mindenki kényszeresen meg is akar előzni akkor is, mikor már én is a limit fölött járok.

- alkalmat ad az emberek közti szóbeli és nonverbális kommunikációra :D Például akkor, mikor a nagy terepjárós lefitymálóan benéz a kisautóba, én meg bájosan rámosolygok :) Vagy mondjuk a tankolás: tegnap este felvillant a gonosz sárga fény. KisJimny éhes lett. Akkor már nem volt kedvem foglalkozni vele, áttettem reggelre a projektet. Amire alaposan fel is készültem, hiszen ez volt az első Attila nélküli tankolásom. Így aztán csini ruha, kormozott pillák, rúzs - és irány a kút. Ott mindig van segítség. Mindig férfiember. Erre építettem fel a stratégiámat :) Maradéktalanul bejött: a kutas fiú elé penderülve megkérdeztem tőle (ártatlan szemekkel): "Szia. Segítesz nekem?" És meg volt oldva. Megmutatta, hogy csinálják ezt a nagyok és a profik. Meggyőző volt :D Viszont legközelebb máshova kell mennem, ha ugyanezzel a módszerrel akarok operálni :D Lehet, egyszerűbb lenne saját kézbe venni a dolgokat? :)

Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy leszek-e valaha méltó ehhez a kis kajla autóhoz... mármint hogy össze fogom-e én is koszolni úgy, mint Attila? (Nagyobb összeget ne tegyetek rá :D)