Mint ahogy a bevezetőben is olvasható, néhány hónapja adódott egy lehetőség a külföldi életre. Akkor csak Attila utazott, 3hónapra, letesztelni, mennyire élhető hely Dubai, én csak egy rövid nyaralás erejéig próbáltam ki (a legnagyobb melegben, Ramadán idején - hiába, választani tudni kell :D).
Aztán Attila hazajött október elején, és nem tudtuk eldönteni, hogy hogyan lesz a folytatás. Három embernek az a "csomag", amivel ő kiment, nem igazán éri meg. Épp az itthoni színvonalat tudnánk elérni, közben sokkal nehezebb lenne maga az élet, de sokkal nagyobb kaland is. Nyilván, ezek fennállnak akkor is, ha több a pénz, de úgy van értelme (másfelől ha anyagilag biztonságban érzi magát az ember, kevésbé parázik a többi dolgon). Úgyhogy bátran összeállított magának egy "csomagot", amit elő is terjesztett a pénzügyi igazgatónak. Igazság szerint én abban a pillanatban le is mondtam a "dubajozásról", mikor meghallgattam a részleteket, mert "á, ezt biztos nem adják meg, az eddigi viselkedésükből kiindulva"... És el is kezdtem tervezni az itteni életet hármasban, nyári befőzéssel, őszi aszalással, sok Marócázással, satöbbi. Igazából Attila sem hitt benne, és már ott tartott a végén, hogy felmond, visszamegy a régi céghez, vagy csinál egy sajátot, de maradunk itthon, mert jó itt.
Viszont múlt héten, másfél hónap gondolkodás után olyan ajánlatot adott a cég, amire egy egészséges bűbameg csúszott ki a számon (persze nem ilyen szofisztikáltan, de nem stílusom leírni a csúnya szavakat. Csak kimondani :D). Most hétfőn kellett választ adni. Sokat hezitáltunk, de sikerült dönteni: megyünk. Két évet tervezünk, Attila januártól, én meg kb március magasságában, ahogy Julcsi megkapta az utolsó oltását az első szériából.
Természetesen előr be vagyunk tojva, mert nem lesz egyszerű, de kik a jók...? :) Hát mi, tehát menni fog :) Majd mesélek, hogy hogyan :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése