Nem csak a hazautazas volt az oka, hogy hosszabb idore parkolopalyara kuldtem a blogot. Voltak komoly megoldando feladataink, ami mellett erre mar igazan nem volt energiam, plane ugy, hogy Julcsi is elkezdett maszni, felallni, egyrre tobb foglalkozast igenyelt. Aztan meg mar akkora volt a lemaradas, hogy nem tudtam, hogy alljak neki ujra...
Vissza a temainditora: volt egy szitu, ami miatt el kellett d0ntenunk, menni vagy maradni.
Nagy lelekesedessel, hatalmas almokkal es onbizalommal vagtunk bele ebbe a Dubai-projektbe, de tenyleg nem mind arany... Oke, hogy meno hely, izgalmas vilag, uj es erdekes kihivasok, meg termeszetesen jo fizetes, de mindennek megvan az ara. Egyedul vagyunk, csalad es regi baratok nelkul, segitseg nelkul, kulfoldon, egy idegen vilagban, ahol mi vagyunk a furcsak, akiket megneznek az utcan. Nagyok az elvarasok A. munkahelyen, sokat dolgozik, sokat cseszegetik, nagyon elfarad, en pedig nem tudok neki segiteni... es o sem tud nekem faradtan. Pedig nekem is jol jonne neha egy kis kikapcsolodas a folyamatos 24oras szolgalat mellett... de ez nem az a hely es nem az a vilag.
Roviden osszefoglalva: elhasznalt minket ez a helyzet. Oda jutottunk, hogy a Zuram felmondott. A munkhelyen marasztaltak (csak meg egy honapot, na jo, akkor inkabb harmat, de tudod,mit, akkor maradj mar ev vegeig, ahogy a megrendelesed szol), igergettek, ahogy ez lenni szokott. En pedig nagyon nehezen viselem a bizonytalansagot... 30 nap gondolkodasi idonk volt. Donteni kellett, hogyan tovabb. Ket kocka ha ilyen helyzetben osszeul: tablazatba foglaltuk, mi szol az ittmaradas mellett es ellene, ugyanez a hazakoltozesre is. Aztan sulyoztuk az erveket. A pontszamok alapjan haza kellett volna mennunk...
Meg itt vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése